„Szentendre számomra az embereket, a velük való találkozásokat jelenti.”
Nehéz közhelyek nélkül megfogalmazni a lakóhelyhez való kötődés érzését. Több mint negyven éve élek a városban, és bár 2003-ban elköltöztünk Tahiba „lakni”, ez nem változtat azon, hogy továbbra is szentendreinek tartom magam. Bárhol vagyunk az országban – netán külföldön – a kérdésre, hogy honnan jöttünk, mindig egyértelmű a válasz: Szentendréről. Miért is?
Egy magam korabeli embernek az életében legfontosabb a család mellett a munkája, amivel a napjai legnagyobb részét eltölti. Nekem ez a Fő téri könyvesbolt, immár huszonötödik éve. Ez idő alatt az ország egyik legnépszerűbb, leglátogatottabb fő terén megfordult mintegy öt-hat millió látogató, és közülük mintegy félmillió az üzlet vásárlója is lett. Az ide betérőkkel az adás-vételen kívül gyakorta elbeszélgetünk, kérdezgetnek, felvilágosítást adunk, kifejtik a véleményüket, panaszkodnak és lelkesednek. Rengeteg visszatérő vásárlónk is van: hazánkfiai, magyarok szerte a nagyvilágból és külföldiek. Néhány hete például egy fiatal, Kassáról érkezett családdal találkoztam, akik egy komolyabb összegért vásároltak. Kerestek azonban egy olyan régebben megjelent könyvet is, ami nem volt az üzletben. Mivel kedvelem a kihívásokat, utánajártam és beszereztem. A napokban visszajöttek érte, és át is vették a kért könyvet.
Az olvasmányai jellemzik az embert. Ez a hely mindig is a város egyik fontos találkozóhelye volt. Elég itt emlékezni Csöpikére, aki több nyelven beszélt, és abszolút ízléssel rendelkezett képek és regények terén – bent ült a karosszékben, és szót értett időssel, fiatallal, akik sohasem távoztak az általa ajánlott könyvek nélkül. Esténként gyakran üldögélt nálunk Deim Pál vagy Zaszlavik Jenő, amikor még lejártak a városba. Ma is számosan betérnek, ha másra nem is, egy baráti szóra vagy akár egy tartalmasabb beszélgetésre. Manapság a Bálint Ildikó – Lukoviczky Endre házaspár, Erdész László gyakori vendég nálunk, illetve Puhl Antal, aki évtizedek óta a legjelentősebb vásárlónk. De említhetem az imponáló tájékozottsággal, műveltséggel megáldott Fábry Sándort is.
Van valami vonzó ebben a helyben… Talán az atmoszférája miatt, hogy mi minden nap igyekszünk rendet tartani. A reggeleket takarítással, rendrakással kezdjük. Ez a megszokott, napindító rituálé engem például megnyugtat. Rögtön hiányozni kezd a bolt, ha bármi miatt néhány napig távol vagyok. Idén 25 év után most először egy hétre utaztunk el nyaralni, ami a leghosszabb idő volt itteni pályafutásom alatt. De három nap után már hiányzott a megszokott közeg; nekem jó itt lenni, emberekkel beszélgetni, beleolvasni az újdonságokba – és ezt talán az ide betérők is érzik. Azt is mondják, itt mindig jó könyveket lehet találni. Népművelés – könyvtár szakos végzettségem talán predesztinál arra, hogy jó ízléssel válogatok a könyvpiaci kínálatból.
Szentendre másoknak sokszor a hangulatos szűk utcácskákat, meghitt vendéglőket jelenti. Számomra Szentendre Pelle Csilla csokiboltja, vagy a Príma pék ízletes péksüteményei mellett elsősorban mégiscsak az embereket (nevesítve vagy anélkül), a velük való találkozásokat jelenti.
