„Ez az a hely, ahol az ember elengedi magát, mosolyog, mert a természet és zene veszi körül, és mert végre kiszakadhat a hétköznapokból.”
Mint sokan mások, én is családot alapítani érkeztem Szentendrére. A ’90-es évek elején a Drums zenekarommal épp játszani jöttünk a Dalmát Pincébe, amikor megláttam a Rab Ráby tér sarkán álló házra kiírva a „kiadó” feliratot, és azt mondtam, „ez az!”. Az első fiunk, aki idén lesz húsz éves, már ide született. Azóta éltünk Pismány aljában a Málna utcában, építkeztünk és laktunk a Szamárhegyen, s nemrég a Vasúti Villasor egyik közeli utcájába költöztem; vagyis lassan elmondható, hogy én már körbelaktam Szentendrét. Az itt töltött évek alatt – szülőtársakkal összefogva – Waldorf óvodát és iskolákat alapítottunk, beindítottuk a Kacsakő Bisztrót, és ma már városnéző sétákat is vezetek. Annyira beágyazódtam, és annyi gyökérrel kötődöm ide, hogy azt hiszem, lokálpatrióta lettem.
Engem gyerekkorom óta bárhová is tettek le, közösségekben éreztem jól magam. Vállalkozni is társakkal vállalkoztam, zenélni és színházat csinálni is társakkal szeretek. A Kacsakő is a kapcsolódásokról szól, és bizonyos szempontból egy „love and peace” helyként definiálható. Fantasztikus érzés, amikor nyolc tábortűz ég, az egyiknél fiatalok, a másiknál nyugdíjas társaság, és mindannyian jól érzik magukat. A koncerteket én szervezem, minden műfaj jöhet, ha az jó. Tavaly lépett fel Elsa Valle, kubai származású énekesnő férjével, Winand Gáborral. Legalább százfős tömeg gyűlt össze, még a lakótelepről is érkeztek elegánsan felöltözött idős emberek, és Elsa valóban fergetegeset énekelt. Már a harmadik visszataps után voltunk, mikor egy fehér ruhás, öreg hölgy elindult az énekesnő felé, s ezt a közönség csendben figyelte. Odalépett, majd azt mondta, „Maga drága a szívemből énekelt!”, mire a hallgatóság óriási őrjöngésben tört ki. Elsa aztán a Kacsakövet „Little Cuba”-nak nevezte el. Kubában például mindennapos dolog az utcán összegyűlni, megcsodálni és megtapsolni a naplementét, majd táncolni egyet. Ez egy másfajta tudatállapot ahhoz képest, amihez mi egyébként hozzá vagyunk szokva, mert nem azon töprengenek, hogy minek is élnek, hanem azt mondják, „de jó, hogy élek, de jó, hogy itt vagyok”. És azt érzem, hogy a Kacsakőben is a „jaj, de jó, hogy élünk, jaj, de jó, hogy itt vagyunk” hangulat kap el mindenkit, aki lejön.
Ez az a hely, ahol az ember elengedi magát, mosolyog, mert a természet és zene veszi körül, és mert végre kiszakadhat a hétköznapokból. Ami pedig a legizgalmasabb ebben, hogy mindez a Dunakanyar ékkövében, Szentendre gyönyörű belvárosában történik.
