Gábor: Miután 1999-ben beköltöztünk a Püspökmajori lakótelep negyedik emeleti lakásába, sokáig még hálóvendégként éltünk Szentendrén. Mindketten közgazdászok vagyunk, és multiknál helyezkedtünk el Budapesten, így az időnk nagy része ingázással telt.
Éva: Én azért ki-kiszakadtam a gyerekek születése után a munkából, így a város – ahogyan sokan másoknál – a gyerekekkel kinyílt számomra. Először a játszótérrel, majd a bölcsődével, óvodával, iskolával… Az ingázás egyébként Gábornál 2010-ig, nálam pedig 2014-ig tartott.
Gábor: Kétszer költöztünk azóta, s ami vicces ebben, hogy mindig abba az irányba, amerre épp az ablakaink néztek. A lakótelepről a lépcsős tiszti lakások egyikébe, majd onnan a város szélére, ki a természetbe, közel a Tófenékhez.
Éva: Hogy legyen egy saját vállalkozásunk vissza-visszatérő témája volt a beszélgetéseinknek, de sokáig nem tudtuk megfogalmazni, hogy mi is legyen az. Az alkalmazotti létnek voltak azért jó pillanatai, sőt, azt kell mondjam, egészen a válságig aranykalitka volt a multi, de aztán jöttek a megszorítások, az állandó teljesítménykényszer, s végül a harmadik gyereket sem tolerálták igazán.
Gábor: Tizenkét éven keresztül én is jól éreztem magam a bankban – izgalmas területen dolgoztam, és a főnökömmel is jó munkakapcsolatot tudtam kialakítani. A kávé csak mint hobbi volt jelen az életemben. Mindig is szerettük, és igyekeztünk egyre tudatosabban keresni a jobb minőséget, míg egy nap betévedtem egy szentendrei kis kávéüzletbe, ahol frissen pörkölt kávét kínáltak. Rendszeres vevőjük lettem, s a tulajdonos, akkor követte el a „hibát”, amikor adott nekem egy marék zöld kávébabot, hogy otthon pörköljem meg, ugyanis nagyjából az volt az utolsó alkalom, amikor nála vásároltam. Szinte azonnal beszereztem egy háztartási pörkölőt. A házunk körül terjengő illatok a szomszédokat is becsalogatták, majd függővé tették. Azt hiszem, ha nem is formálisan, de valahol ezekre a hetekre, hónapokra (2011 közepe) datálódik a Kávékalmár születése.
A munkahelyemen időközben vezérigazgató-váltás történt, hosszas vívódás után elváltak útjaink. A váltás után volt időm pihenni és végiggondolni, mit is szeretnék csinálni. Évi megajándékozott egy barista tanfolyammal, majd kiutaztam Törökországba, és megvásároltam első ipari kávépörkölő gépünket. Ezt követően már csak egy lépés volt a cégalapítás, ami végül 2012 áprilisában indult, és alapvetően egy országos lefedettségű webshopot jelentett, aminek a célközönsége a hozzánk hasonló kávészerelmesek. Ez egy nulláról induló vállalkozás, amibe így visszagondolva naivan és sok ideával vágtunk bele.
Éva: Már az induláskor meghatároztuk, hogy mi az a havi mennyiség, amit két év alatt el kell érnünk eladásban, és bár mindig fölfelé haladtunk, ezt a számot csak négy év után értük el.
Gábor: Én folyamatosan láttam a perspektívát ebben a cégben, s ez vitt is engem előre. A kávé sokkal több analógiát mutat egy péksüteménnyel, mint mondjuk a borral. A bor nemesedik, míg a kávé minősége a pörkölést követően – a legmodernebb csomagolás ellenére is – fokozatosan hanyatlik. Viszont, ha valaki egyszer megérezte a frissen pörkölt kávé illatát és ízét, már nehezen fog meginni másikat. Mi arra törekszünk, hogy ez az élmény megismételhető legyen – egyrészt azzal, hogy a megrendelt kávéink legkésőbb már másnap átvehetők, másrészt a kávégépekre kifejlesztett és szerelhető nyomásmérőinkkel, melyek által még a készítés alatt is pontosan kontrollálhatók a legfontosabb paraméterek.
Éva: Gábor alapvetően vállalkozó típus, mióta kiszabadult a tizenéves banki kötöttségekből, ontja a kreatív és innovatív ötleteket – így születtek meg különböző kiegészítők a kávégépekhez, mint például a tömörítők, vagy a nyomásmérő, és számos kisfilm is, melyek közül az eddigi legnézettebb a Pörkölt című, s amely a pörkölés kulisszatitkáról szól, ugyanis a gép belsejéből mutatja be a folyamatot. Én 2015-től csatlakoztam aktívan a Kávékalmárhoz, folyamatosan fejlődünk, a hat éve vásárolt pörkölőt már rég kinőttük, s még 2019 elején átköltözünk egy nagyobb üzembe.
Gábor: Amely üzem marad Szentendrén, sőt, ugyanezen a telephelyen. Nagyon nem akartuk elvinni a Kávékalmárt a városból. Amilyen természetes volt évekkel ezelőtt számunkra autóban ülni és dugóban várakozni, ma már annyira igyekszünk mindezt elkerülni. Valahányszor leadom a futárnak a rendeléseket, és hazaindulok Budapestről, fellélegzek. Ide tartozunk, és nem csak az otthonunk, de a vállalkozásunk is.
Éva: Azt szoktuk mondani, hogy szerencsés ez a hely, hiszen itt a Duna, amelyen lehet kenuzni és strandolni. Itt a Pilis, ahol rendszeresen kirándulunk és biciklizünk. De itt van a közelben a Lupa-tó, ahová nyáron fürödni, és az Omszki-tó, ahová télen korcsolyázni járunk. S nyilván mindezt megkoronázza a főváros közelsége, hiszen ha bármivel elakadnál, legyen az ügyintézés, vagy a gyerek továbbtanulása, ezek is egy karnyújtásnyira vannak. Talán, ami a hátránya, hogy a munka miatt sokan Budapestre kényszerülnek, de mi most egy picit még ahhoz is hozzájárultunk, hogy azt is idehozzuk, hiszen Szentendrén munkahelyet teremtettünk magunknak, és terveink szerint a közeljövőben másoknak is.
