„Hálás vagyok, amiért mára Szentendre ad otthont a családomnak, és a munkámnak is.” A Nógrád megyei Szentkúton születtünk, én is, a férjem is, s évekkel…
Az idei Ister Napok sűrű és változatos programjából igazából a szombati napot lőttük be magunknak, hogy múszáj aznap újra „megtámadnunk és bevennünk” a belvárost. Persze…
„Soha nem merült fel bennem, hogy máshol éljek, vagy dolgozzak.” Édesapám mindig is egy rátermett, megújulni képes vállalkozó volt, aki nyitott szemmel járt a világban,…
„Szentendrét nem én választottam, Szentendre választott engem.” Egy galériát vezettem Dunaújvárosban, amikor egy nap Farkas Ádám hívott telefonon, hogy a Művészeti Alap keretében működő Képcsarnok…
„Olyan töltet van itt, amihez úgy érzem, sok ponton tudok kapcsolódni.” Tizennyolcéves koromig éltem Egerben, Debrecenben jártam egyetemre, s csak 1994-ben költöztem Budapestről Szentendrére a…
Tudjátok, merre van Szentendre? Ez a kisváros a Duna jobb partján fekszik, Buda, Visegrád és Esztergom között… A városka előtt a Kis-Duna, szemünk előtt termékeny…